bulgaria-lastminute-utak egyiptom-lastminute-utak franciaorszag-lastminute-utak gorogorszag-lastminute-utak horvatorszag-lastminute-utak olaszorszag-lastminute-utak-apartman portugalia-lastminute-utak spanyolorszag-lastminute-utak torokorszag-lastminute-utak tunezia-lastminute-utak

Törökország

Törökország népszerű turistacélpont, 2007-ben közel 19 millió külföldi látogató érkezett az országba. Főként az úgynevezett török riviéra, azaz az Égei-tenger és a Földközi-tenger partján, 8000 kilométernyi homokos tengerparton fekvő üdülővárosok és falvak közkedveltek. A nyári szezon itt már április végén elkezdődik és egyes helyeken egészen október végéig tart, a kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően. Az antalyaiak például úgy tartják, náluk húsz évente egyszer esik hó télen, akkor sem marad meg pár óránál tovább, a nyár folyamán pedig nagyon ritkán esik az eső.[90] A leglátogatottabb üdülőváros Antalya, de kedvelt még Alanya, Kemer, Marmaris, a festői szépségű Fethiye, Bodrum és Çeşme is. A nyári időszakban a riviérán sok a főként német, kelet-európai, de leginkább orosz turista, de egyre több az arab látogató is. Antalya külön érdekessége, hogy a várost gyűrűként körülölelő Toros-hegységben télen síelni is lehet, utána pedig fürdeni a tengerben.

A riviéra városain kívül az egyik legnépszerűbb úticél Isztambul, az ország kulturális fővárosa. Itt számos ókori, középkori és újkori látnivaló várja a turistákat, gazdag a kultúrája és híres-hírhedt az éjszakai élete is, megannyi szórakozóhellyel, étteremmel és pubbal. Kedvelt célpontok még az ókori görög maradványokat kínáló városok, mint például Trója, Izmir, Efeszosz, illetve a világon egyedülálló méretű, hófehér mészkőmedencéiről és gyógyvízéről híres Pamukkale. Az ország belsejében húzódó, barlang- illetve föld alatti lakásrendszeréről híres Kappadókia is vonzza a látogatókat. A magyarok számára külön érdekesség lehet II. Rákóczi Ferenc emlékháza Rodostóban.


Törökországi utazási ajánlatok 2012-re:


  •  
  • Alapár 592900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Gloria Serenity Resort Hotel
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-30
  • Érkezés 2012-06-09
  •  
  • Alapár 88900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Melissa Kleopatra Beach Hotel
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-30
  • Érkezés 2012-06-06
  •  
  • Alapár 272853 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Delphin Botanik
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-12
  • Érkezés 2012-07-19
  •  
  • Alapár 130000 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Palm D'Or
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-15
  • Érkezés 2012-07-22
  •  
  • Alapár 93900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Pemar Beach Hotel
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-05
  • Érkezés 2012-05-12
  •  
  • Alapár 228900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel MARITIM HOTEL CLUB ALANTUR /CLUB SZOBÁK
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-09-11
  • Érkezés 2012-09-18
  •  
  • Alapár 130238 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Fantasia De Luxe
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-09-15
  • Érkezés 2012-09-22
  •  
  • Alapár 284900 Ft
  • + 1000 Ft egyébb költség
  • Hotel Hotel Club Vera Mare*****
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-08
  • Érkezés 2012-07-15
  •  
  • Alapár 186928 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Turan Prince Residence
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-10
  • Érkezés 2012-07-17
  •  
  • Alapár 119900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Galeri Resort Hotel
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-12
  • Érkezés 2012-05-19
  •  
  • Alapár 220702 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Fantasia De Luxe
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-07-07
  • Érkezés 2012-07-17
  •  
  • Alapár 380336 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Club Phaselis Holiday Village
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-06-05
  • Érkezés 2012-06-19
  •  
  • Alapár 189900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Kamelya World Selin Hotel & Spa
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-12
  • Érkezés 2012-05-19
  •  
  • Alapár 195292 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Club Phaselis Holiday Village
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-07-28
  • Érkezés 2012-08-04
  •  
  • Alapár 784900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Adam & Eve Hotel
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-30
  • Érkezés 2012-06-20
  •  
  • Alapár 232260 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Annabella Diamond & Spa
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-09-13
  • Érkezés 2012-09-27
  •  
  • Alapár 287551 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Asteria Elita Resort
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-08-21
  • Érkezés 2012-09-04
  •  
  • Alapár 49900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Kleopatra Golden Beach Hotel
  • Étkezés Reggeli
  • Indulás 2012-05-05
  • Érkezés 2012-05-12
  •  
  • Alapár 379486 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Royal Holiday Palace
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-06-23
  • Érkezés 2012-07-03
  •  
  • Alapár 401900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel MARITIM HOTEL CLUB ALANTUR /CLUB SZOBÁK
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-09-04
  • Érkezés 2012-09-18
  •  
  • Alapár 169671 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel May Garden Club
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-09-06
  • Érkezés 2012-09-20
  •  
  • Alapár 221900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Crystal Palace Luxury Resort Hotel
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-05
  • Érkezés 2012-05-19
  •  
  • Alapár 189900 Ft
  • + 1000 Ft egyébb költség
  • Hotel Hotel Rixos Lares*****
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-10-07
  • Érkezés 2012-10-14
  •  
  • Alapár 147015 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Gold Safran
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-08-11
  • Érkezés 2012-08-25
  •  
  • Alapár 222500 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Voyage Sorgun
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-12
  • Érkezés 2012-07-16
  •  
  • Alapár 424178 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Silence Beach Resort
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-07-28
  • Érkezés 2012-08-11
  •  
  • Alapár 172900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Drita Resort & Spa Hotel
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-30
  • Érkezés 2012-06-13
  •  
  • Alapár 505900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Royal Holiday Palace Hotel
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-30
  • Érkezés 2012-06-13
  •  
  • Alapár 348900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel PAPILLON AYSCHA
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-09-04
  • Érkezés 2012-09-14
  •  
  • Alapár 223612 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Mirabell
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-05
  • Érkezés 2012-07-19
  •  
  • Alapár 494900 Ft
  • + 1000 Ft egyébb költség
  • Hotel Rixos Premium Resort*****+
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-08-12
  • Érkezés 2012-08-19
  •  
  • Alapár 104441 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel May Garden Club
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-09-08
  • Érkezés 2012-09-15
  •  
  • Alapár 395007 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Mukarnas SPA Resort
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-07-21
  • Érkezés 2012-08-04
  •  
  • Alapár 142900 Ft
  • + 1000 Ft egyébb költség
  • Hotel Club Bayar Beach
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-01
  • Érkezés 2012-07-08
  •  
  • Alapár 457900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Corinthia Club Hotel Tekirova
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-05
  • Érkezés 2012-05-26
  •  
  • Alapár 315900 Ft
  • + 1000 Ft egyébb költség
  • Hotel Hotel Rixos Lares*****
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-08
  • Érkezés 2012-07-15
  •  
  • Alapár 272853 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Delphin Botanik
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-19
  • Érkezés 2012-07-26
  •  
  • Alapár 144155 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel May Garden Club
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-09-04
  • Érkezés 2012-09-15
  •  
  • Alapár 104441 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel May Garden Club
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-09-15
  • Érkezés 2012-09-22
  •  
  • Alapár 172270 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Jasmine Beach Resort
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-06-30
  • Érkezés 2012-07-10
  •  
  • Alapár 219663 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Holiday Garden Resort
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-08-07
  • Érkezés 2012-08-18
  •  
  • Alapár 276653 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Sural Garden & Apart
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-08-23
  • Érkezés 2012-09-06
  •  
  • Alapár 380900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Susesi Luxury Resort Hotel
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-05-26
  • Érkezés 2012-06-06
  •  
  • Alapár 213563 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Holiday Garden Resort
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-08-14
  • Érkezés 2012-08-25
  •  
  • Alapár 319900 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel SEHER RESORT & SPA
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-31
  • Érkezés 2012-08-10
  •  
  • Alapár 182169 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Holiday Park Resort
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-07-28
  • Érkezés 2012-08-04
  •  
  • Alapár 176569 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Crystal Family Resort & Spa
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-09-13
  • Érkezés 2012-09-20
  •  
  • Alapár 267104 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Asteria Elita Resort
  • Étkezés Ultra All inclusive
  • Indulás 2012-09-06
  • Érkezés 2012-09-20
  •  
  • Alapár 115900 Ft
  • + 1000 Ft egyébb költség
  • Hotel Hotel Millenium Park***
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-10-14
  • Érkezés 2012-10-21
  •  
  • Alapár 272129 Ft
  • + 0 Ft egyébb költség
  • Hotel Seher Resort & Spa
  • Étkezés All inclusive
  • Indulás 2012-08-21
  • Érkezés 2012-09-04

Törökország éghajlata:

Törökország régióinak éghajlata igen változatos. Az égei- és földközi-tengeri területeken mediterrán éghajlat a jellemző, enyhe, esős telekkel, meleg, száraz nyarakkal. Az átlagos maximum hőmérséklet a nyári hónapokban 33-34 C°, télen a hőmérséklet nem süllyed 8-10 C° alá.[16] A csapadék átlagértéke 580 és 1300 milliméter között váltakozik. A fekete-tengeri területek csapadékban gazdagok, 1400 milliméternyi átlaggal, nedves szubtrópusi éghajlattal. A régió keleti részein enyhébb az időjárás, nyugaton szárazabb. A középhőmérséklet télen 7 C°, nyáron 23 C°. A hegyvonulatok megakadályozzák a mediterrán éghajlati hatást az anatóliai területeken, így itt kontinentális éghajlat uralkodik. A keleti részeken (Örmény-magasföld) tipikus magashegységi éghajlat a jellemző:[16] kemények a telek, akár -30 °C vagy -40 °C is előfordulhat, a hó pedig akár 120 napig is megmaradhat. Nyugaton (Anatóliai-fennsík) a téli hőmérséklet átlagértéke 1 °C, a nyarak melegek, szárazak, gyakran 30 °C fölötti hőmérsékletűek, az éghajlat száraz sztyepp-jellegű. A csapadék éves mennyisége 400 milliméter, május a legcsapadékosabb, július és augusztus a legszárazabb hónap.

Törökország felszíne:

Törökország Ázsia nyugati részén fekszik. A Kis-Ázsiai félsziget egy központi fennsíkból és keskeny tengerparti síkságokból áll, északon a Pontuszi, délen a Toros-hegylánc határolja. Keleten is hegyvidék található, itt ered az Eufrátesz, a Tigris és az Araksz folyó, itt fekszik a Van-tó, valamint az Ararát hegy Törökország legmagasabb pontjával (5166 m). Az ország területének 80%-a 500 méterrel fekszik a tengerszint felett, partvonala 8372 km hosszú, határain belül 15 sziget fekszik,és két tengerszorosa van, a Boszporusz és a Dardanellák. Törökországban Anatólia geológiai sajátosságai miatt előfordulnak erős földrengések is.

Törökország gasztronómiája:

A török konyhaművészet jól ismert Európában. A török konyhát jelentősen befolyásolta az Oszmán Birodalom sokszínűsége, multikulturális környezete. Az oszmán konyhaművészet egyesítette a birodalom területén élő népek ételeit és elkészítési módszereit. A legnagyobb befolyást a görög és közel-keleti konyha gyakorolta rá, de keveredtek benne az ősi, közép-ázsiai török hagyományok is. A leggyakrabban használt alapanyagok: padlizsán, zöldpaprika, hagyma, lencse, bab, paradicsom, fokhagyma, és uborka. A legkedveltebb gyümölcsféleségek közé tartozik a szőlő, az őszibarack, a cseresznye, a sárgadinnye, a füge, a citrom; a törökök kedvelik a magvakat és dióféléket: a pisztáciát, a mogyorót, a mandulát, a földimogyorót, a fenyőmagot, a pörkölt csicseriborsót. A leginkább használt fűszerek a petrezselyem (melynek csak a levelét hasznosítják), a köménymag, a feketebors, a paprika, a menta és a kakukkfű. A legízletesebb fehér sajtok és joghurtok juhtejből készülnek. Népszerű köret a rizs (pilav) és a bulgur (összetört, főzött majd kiszárított búzakása). Az olívaolaj széles körűen elterjedt, leginkább Törökország nyugati területein, ahol bőven találhatóak olajfaligetek. Az olívabogyó (zöld, fekete, rózsaszín) kedvelt előétel. A kenyér búzából, árpából és kukoricából készül. Jellegzetesen török kenyér a pide (pita) és a tandir ekmegi (tandir: szabadtéri, kerek tűzhely, melynek a belső oldalán sütik ki a kenyértésztát).

  • Főváros: Ankara

  • Hivatalos nyelv: török

  • Beutazási szabályok: magyar állampolgároknak vízum szükséges, mely beszerezhető a repülőtéren érkezéskor 20 EUR vagy 30 USD ellenében. Az útlevélnek a visszautazástól számított 6 hónapig érvényesnek kell lenni!

  • Diplomáciai képviselet: Magyar Köztársaság Nagykövetsége, Sancak Mahallesi 1. Cadde 30. Yildiz, Cankaya, Ankara.
  • Tel.: 00-90-312-442-2273.

  • Pénznem: új török líra (YTL). Javasoljuk USD vagy EUR kivitelét, mellyel általában fizethetnek is.

  • Bankkártyák: az ismert hitelkártyákat sok szállodában elfogadják, de éttermekben és üzletekben csak az elegánsabb helyeken használhatók. Bankautomaták a városközpontban és a bankok környékén találhatók.

  • Egészségügyi tanácsok: csapvíz fogyasztását nem ajánljuk, védekezzünk az erős napsütés ellen.
  • Időeltolódás: + 1 óra Magyarországhoz képest

  • Repülési idő: kb. 2 és fél óra.

  • Telefon: Törökország előhívószáma: 0090, Magyarország előhívószáma: 0036, a mobiltelefonok használhatók.

  • Hálózati feszültség: 220 V

  • Éghajlat: A Földközi-tenger partján szubtrópusi mediterrán az éghajlat, más részeken területenként változó.